Szaúdi-iráni viszály
Az amerikai külügyminiszter többször egyeztetett Rijáddal és Teheránnal
John Kerry amerikai külügyminiszter többször egyeztetett telefonon Szaúd-Arábia és Irán vezetőivel e két ország között kialakult feszültség rendezése érdekében.
2016.01.06 20:41MTIJohn Kirby külügyi szóvivő sajtóértekezletén hangsúlyozta, az amerikai diplomácia fontosnak tartja a két ország közötti diplomáciai vita hatástalanítását. Kirby közlése szerint John Kerry Adel al-Dzsubeir szaúdi és Dzsavad Zarif iráni külügyminiszterrel beszélt, többször is telefonon.
Rijád és Teherán között azután robbant ki konfliktus, hogy Szaúd-Arábia január 2-án negyvenhat más elítélttel együtt kivégezte az ellenzéki mozgalmakat támogató és az országban élő síita kisebbség jogaiért szót emelő Nimr al-Nimr síita főpapot, akit terrorizmus miatt ítéltek halálra. A kivégzés hatalmas felháborodást váltott ki Iránban. Szaúd-Arábia nagykövetségét tüntetők támadták meg és dúlták fel. Válaszul Rijád és több szövetségese megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal.
A két regionális hatalom, az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahhábita irányzatát követő, arab Szaúd-Arábia és a síita, jellemzően perzsák lakta Irán között évek óta vetélkedés zajlik a térség felett gyakorolt befolyásért. A tavaly nyáron Irán atomprogramjáról - Teherán, valamint a nagyhatalmak és Németország között - létrejött megállapodás viszont jelentősen javította Teherán pozícióját a nemzetközi közösségben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


