Terrorizmus
A Sínai-félszigeten több mint 120 terroristát "likvidáltak" a hét vége óta
Öt nap alatt több mint 120 terrorista "likvidálásáról" jelentett az egyiptomi hadsereg, amely a hét vége óta ismét átfogó terrorellenes hadjáratot folytat a Sínai-félszigeten.
2016.01.06 16:22MTIA hadjárat fő helyszíne a Földközi-tenger partján elterülő el-Arís, a sivatagi régió belsejében található Sejk-Zuveid és a Gázai övezettel közös határon álló Rafah városok által bezárt háromszög, de Mohamed Szamír hadseregszóvivő szerdai közleménye szerint a gyéren lakott félsziget középső részén is végrehajtottak katonai akciókat.
Az északi, főként beduinok és palesztinok lakta régióban megvetette a lábát az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet helyi ága, de egyéb szélsőségesek és bűnbandák is bujkálnak a kietlen dombvidéken. Szamír szerint a kormánycsapatokat harci helikopterek fedezték, a katonaság által végrehajtott rajtaütéseket kommandós osztagok, gyorsreagálású alakulatok és a rendőrség terrorellenes egységei támogatták.
Szélsőséges fegyveresek több száz katonával és rendőrrel végeztek azóta, hogy a hadsereg 2013-ban megbuktatta Mohamed Murszi elnök iszlamista rezsimjét. A szombaton kezdődött hadjáratot a Vértanú Joga 2 néven indították, amelynek első, szeptemberi szakasza során félezer szélsőségest öltek meg.
A Gázai övezettel szomszédos határvidéken több mint egy éve éjszakai kijárási tilalom van érvényben. A zárt katonai övezetté nyilvánított térségben lévő falvak, települések lakosainak panaszai szerint a helyiek a szélsőségesek és a kormányerők közti harcok miatt két tűz közé szorulva várják a vérontás végét.
Az IÁ helyi milíciája az állandó katonai jelenlét és számos terrorellenes hadművelet ellenére rendszeresen hajt végre pontosan összehangolt, pusztító támadásokat a fegyveres erők tagjai ellen, és a jelek szerint továbbra is hatalmas és korszerű fegyverarzenállal rendelkezik.
A független sajtót nem engedik a környékre, így az ott folyó harcokról szóló értesülések, számadatok gyakorlatilag egyetlen forrása maga a hadsereg. A szóvivő jelentése szerint a tűzharcok során számos terrorgyanús embert elfogtak, lerombolták a szélsőségesek búvóhelyeit, továbbá nagy mennyiségű fegyvert - köztük gránátvetőket és automata gépfegyvereket -, robbanóanyagot és merényletek végrehajtásához használt járműveket semmisítenek meg.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06