Német közszolgálati tévé
A ZDF hibának nevezte, hogy hétfőn nem számoltak be a szilveszteri erőszakról
Egyes beszámolók szerint voltak, akiket 30 férfiból álló csoport vett körül. A szilveszter utáni napokban is történtek hasonló esetek.
2016.01.06 08:23MTIA ZDF német közszolgálati televízió főszerkesztő-helyettese közölte, hibát követtek el azzal, hogy a hétfői esti híradóban nem számoltak be a szilveszter éjszakáján Kölnben nők ellen elkövetett támadásokról.
Elmar Theveßen kedden délután a ZDF Facebook-oldalán megjelent rövid közleményében úgy fogalmazott: világos volt, hogy olyan történésről van szó, amelyről be kellett volna számolni, és az adó mulasztást követett el azáltal, hogy meg sem említették az esetet az esti híradóban.
A főszerkesztő-helyettes szerint az ügy bemutatását azért halasztották el keddre, a kölni városvezetés által a kérdésben tartott válságértekezlet napjára, hogy kiegészítő interjúkat tudjanak készíteni az anyaghoz. Ezzel azonban egyértelműen rosszul mérték fel a helyzetet - írta Elmar Theveßen.
A ZDF Facebook-oldalán az érintett bejegyzéshez több mint ezer komment érkezett, számos hozzászóló arról írt, hogy a történtek miatt elvesztette bizalmát a közszolgálati tévé iránt.
A ZDF kedd esti híradójában 10 perces riportot szentelt a kölni támadásoknak.
Korábban a német rendőrséget is bírálatok érték, amiért csak január 4-én számolt be a szilveszter éjszakáján történt eseményekről.
A rendőrség szerint szilveszter éjszaka a kölni főpályaudvar előterében mintegy ezer férfi gyűlt össze, akik - szemtanúk egybehangzó nyilatkozata szerint - "kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak". A tömegből csoportok képződtek, amelynek tagjai körbeállták az újévet ünneplő nőket, majd inzultálták és meglopták őket. Egyes beszámolók szerint voltak, akiket 30 férfiból álló csoport vett körül. A szilveszter utáni napokban is történtek hasonló esetek.
Wolfgang Albers kölni rendőrfőkapitány hétfőn nagy számú szexuális bűncselekmény és egy nemi erőszak elkövetéséről számolt be. Legfrissebb adatok szerint kilencven ilyen, molesztálással és lopással kapcsolatos feljelentés érkezett a rendőrséghez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06