Barack Obamát sem kímélték
Hillary Clintont támadták a republikánus elnökjelölt-aspiránsok
Hillary Clinton demokrata párti politikus korábbi, rossznak minősített döntéseit támadták a vasárnap délelőtti tévés vitaműsorokban a republikánus párti elnökjelöltségre pályázó vetélytársak, akik Barack Obama demokrata párti elnököt sem kímélték.
2016.01.03 19:42MTIDonald Trump a CBS televízió vendége volt, Chris Christie és Jeb Bush pedig a Fox televízió délelőtti politikai vitaműsorában fejtette ki véleményét.
Trump, a republikánusok elnökjelölt-aspiránsa azt hangoztatta, hogy a Barack Obama első elnöki ciklusában külügyminiszterként tevékenykedő Hillary Clinton rossz döntései szükségtelen haláleseteket okoztak - mint mondta - a Közel-Keleten mind az ameriakaiaknak, mind a fogadó országban. "Hozzá nem értő döntéseivel szörnyű haláleseteket idézett elő, mostani problémáink jó részét ő okozta. Mondhatnánk azt is, hogy a jelenlegi migrációs hullámot ő idézte elő" - fogalmazott Trump.
Az elnökségjelöltséget ambicionáló üzletember ezzel a líbiai Benghaziban történtekre utalt. Benghaziban ugyanis 2012 őszén fegyveresek támadták meg az amerikai főkonzulátust, és másokkal együtt meggyilkolták a főkonzult is. Később kiderült, hogy a diplomata sorozatosan jelezte, támadás várható, mindenki veszélyben van, a Clinton vezette külügyminisztérium azonban figyelmen kívül hagyta diplomatája segélykérő jelzéseit.
A műsorban Trump egyébként ezúttal is kifejtette azt a véleményét, hogy Szaddám Huszein volt iraki elnök elmozdítása vezetett az Iszlám Állam nevű terrorszervezet felemelkedéséhez, ugyanakkor elismerte, hogy az ő felhívása a muszlimok amerikai beutazásának megtiltására ugyancsak hozzájárult a muszlim világ radikalizálódásához. (Az al-Shabab nevű terrorszervezet most éppen Trump e felhívásáról készített videóval toboroz terroristákat.) "Mit teszek majd most? Mondom, amit mondanom kell" - fejtegette a műsorban Trump. Szerinte előbb meg kell találni, hogy mi is a probléma, majd aztán megoldani.
A Fox televízió vitaműsorában Chris Christie New Jersey kormányzója és Jeb Bush volt floridai kormányzó - mindketten a republikánus párti elnökjelöltségért küzdenek - szintén Hillary Clintont támadta, de egyikük sem fukarkodott Barack Obama bírálatával sem. Christie szerint Obama olyan "mint egy sértődékeny gyerek, amikor nem kapja meg azt, mit akar"... Christie az elnöknek a fegyverviselési szabályok szigorítására tervezett intézkedéseiről beszélt, s úgy fogalmazott, hogy Obama "úgy cselekszik, mintha király volna". Jeb Bush szintén a fegyverviselés tervezett szigorítását kárhoztatta. "Az elnök elveszi a jogaikat az állampolgároktól" - mondta a volt floridai kormányzó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06