Terrorizmus
A török titkosszolgálatok "súgtak" Berlinnek a merényletek veszélyéről
A figyelmeztetés nyomán a bajor főváros két pályaudvarát lezárták.
2016.01.03 16:27MTIA török titkosszolgálatok figyelmeztették a német biztonsági szolgálatokat, hogy szilveszterkor terrorista merényletekre lehet számítani Münchenben, s ennek hatására ürítették ki és zárták le a bajor főváros két pályaudvarát - írta vasárnap a Hürriyet Daily News című török napilap.
Az újság szerint Ankara egyaránt megosztotta az információt Németországgal, Franciaországgal, Ausztriával és Belgiummal. Azt is közölte velük, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet öt tagja érkezett Európába, mert öngyilkos akcióra készül az óév utolsó napján.
Hamis útlevelekkel jutottak be Európába
A titkosszolgálati figyelmeztetés értelmében a dzsihadisták októberben jutottak el Európába hamis útlevelekkel. Az Égei-tengeren keresztül utaztak, mert el akarták kerülni a repülőtereken rendkívüli mértékben megszigorított ellenőrzéseket.
A török értesülések szerint azonos időpontban tervezték felrobbantani magukat és az általuk célba vett létesítményeket a város több pontján - olvasható a török lapban.
A bajor főváros főpályaudvarát és Pasing városrész pályaudvarát csütörtök este zárták le, mert a rendőrség akkori ismeretei szerint "komolyan veendő információk" utaltak arra, hogy öngyilkos terroristák szilveszter éjszaka merényletet akarnak elkövetni Münchenben.
Joachim Herrmann bajor belügyminiszter péntek hajnali sajtótájékoztatóján azt állította, hogy az Iszlám Állam készülhetett merényletre Münchenben. Péntek délelőtt Hubertus Andrä müncheni rendőrkapitány rendkívüli sajtóértekezletén arról számolt be, hogy információik szerint a merényletet tervezők között Szíriából és Irakból érkezett terroristagyanús személyek lehettek. Közölte, hogy az információkat "baráti titkosszolgálatoktól" kapták, beleértve az érintett emberek nevét is.
Péntek reggel egyébként újra megnyitották a két pályaudvart.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06