Illegális bevándorlás
Szlovénia a migránsok szigorúbb azonosítását kéri Horvátországtól
Az indoka az, hogy Ausztria visszautasította sok migráns fogadását Szlovéniából azzal az indokkal, hogy hamis személyazonossági iratokkal rendelkeztek.
2015.12.30 14:35MTIBostjan Sefic szlovén belügyi államtitkár a szlovén közszolgálati televíziónak nyilatkozva azt mondta: javaslatot tettek Horvátországnak egy szakmai találkozóra, amelyen a két ország határrendészetének vezetői egyeztetnének a szigorúbb határőrizetről, valamint a migránsok és a menekültek személyazonosságának pontosabb megállapításáról.
Ausztria a terrorveszély miatt az elmúlt hét végén fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be, és megerősítette határellenőrzését is, ami miatt több száz, Szlovéniából belépni szándékozó migráns fogadását utasította el. A szlovén hatóságok ideiglenesen a postojnai befogadóállomáson helyezték el a be nem fogadott bevándorlókat. Egy részüket, miután Szlovéniában már a valós adatokat adtak meg, beengedték Ausztriába.
Arra, hogy a migránsok nem mondanak igazat származási országukat illetően, az osztrák tranzitállomáson dolgozó, arabul tudó tolmácsok jöttek rá.
Szlovéniába kedden 4239 migráns érkezett. Szerdán 12 óráig újabb 2083 fő lépte át a horvát-szlovén határt. Az országban - legfrissebb ljubljanai adatok szerint - október közepe óta 376 ezer illegális bevándorlót regisztráltak.
Vesna Pusic horvát ügyvezető külügyminiszter ugyanakkor arra szólította fel Szlovéniát, hogy bánjon emberségesebben a migránsokkal, és távolítsa el a pengés drótkerítést a horvát-szlovén határról, amihez egyúttal felajánlotta Horvátország segítségét.
"Ami az ellenőrzést és szervezettséget illeti, a migrációs válság kezelésében Törökországtól egészen Németországig Horvátország jár az élen" - jelentette ki Pusic, hozzátéve: szívesen megosztják Szlovéniával a tapasztalataikat, hogyan kell elérni, hogy a válság ne keltsen feszültséget a társadalomban, és méltó módon bánjanak a bevándorlókkal.
A horvát belügyminisztérium adatai szerint a magyar-szerb zöldhatár szeptemberi lezárása óta Horvátországban 553 108 embert vettek nyilvántartásba. Kedden 4253, szerda reggel 9 óráig pedig újabb 1037 migráns lépte át a szerb-horvát határt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


