Illegális bevándorlás

Németországban őrizetbe vettek egy öt ember haláláért felelősnek tartott menedékkérőt

Németországban őrizetbe vettek egy szíriai menedékkérőt, aki a hatóságok gyanúja szerint embercsempészként felelős öt ember haláláért.

2015.12.23 20:50MTI

A 37 éves férfit menedékkérők feljelentése alapján vették őrizetbe a Berlinhez közeli Strausbergben kedden.

A gyanú szerint az illető április 21-én éjjel útnak indított a török partokról Görögország felé egy fából készült csónakot nyolc szíriai menekülttel és két bűntársával. A tengeren vihar volt, a csónak motorja félúton leállt és a csónak a nagy hullámzásban felborult. Utasai 13 órán keresztül hánykolódtak a 18 Celsius fokos vízben. Öt embert sikerült kimenteni, két utast holtan találtak, hárman eltűntek.

A túlélők és az áldozatok hozzátartozói nyomozásba kezdtek. Egy ausztriai szíriai menedékkérő - aki az édesapját veszítette el - és egy svédországi szíriai menedékkérő - akinek a nővére veszett oda az Égei-tengeren - kiderítette a feltételezett embercsempész nevét és megtudták azt is, hogy Görögországban embercsempészet miatt letartóztatták, majd kaució fejében szabadlábra helyezték.

Az ügyet feljelentésük alapján végül a berlini tartományi bűnügyi hivatal és a határőrizetért felelő szövetségi rendőrség embercsempészet elleni szakemberei tárták fel. Megállapították, hogy a szíriai férfi augusztusban menedéket kért Németországban, és Strausbergben lakik feleségével és négy gyermekével. Egy terrorelhárító különítmény vette őrizetbe, mert értesülést szereztek arról, hogy fegyver lehet nála. Halált okozó embercsempészettel gyanúsítják, akár tíz év szabadságvesztésre is ítélhetik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.