Pokolgépes támadás
Öngyilkos gyermekmerénylők öltek meg több embert Nigériában
Három öngyilkos gyerekmerénylő pokolgépes támadást hajtott végre az északkelet-nigériai Borno tartomány egyik katonai ellenőrző pontja ellen.
2015.12.21 14:31MTIA vasárnapi támadások során a 10 és 15 év közötti merénylők és további hat ember vesztette életét, és legalább 24-en megsebesültek - mondta el Sani Kukasheka Usman, a nigériai hadsereg szóvivője, aki hozzáfűzte, hogy Borno tartományban vasárnap a hadsereg erői a Boko Haram terrorszervezet legalább 12 fegyveresével végeztek egy katonai műveletben. A hadsereg az iszlamisták két tábora ellen intézett támadást.
A Boko Haram tavaly nagy területeket vont ellenőrzése alá Nigéria északkeleti részén, és bejelentette, hogy kalifátust hozott ott létre.
A szervezet célja a saría (iszlám törvénykezés) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozása. A szélsőségesek 2009-ben kirobbantott lázadása óta több mint 20 ezer ember vesztette életét, és az Amnesty International jogvédő szervezet adatai szerint már 2,3 millióan kényszerültek lakhelyük elhagyására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


