Szentév
Ferenc pápa jelképes szent kaput nyitott meg egy római hajléktalanszállón
"Nem a luxus, a vagyon, a hatalom, hanem az alázat útját kell járni."
2015.12.18 18:53MTIFerenc pápa az olasz főváros központjában működő hajléktalanszállón az irgalmasság rendkívüli szent évében jelképes szent kaput nyitott és misét mutatott be szegényekkel és hajléktalanokkal pénteken.
Ferenc pápa a Karitász katolikus humanitárius mozgalomnak a római Termini vasútállomással szomszédos hajléktalanszállójára látogatott el, ahol szegénykonyha is működik. Megnyitotta az intézmény bejáratánál felállított jelképes szent kaput, majd misét mutatott be az étkezőben.
Ferenc pápa arra kérte a rómaiakat, hogy az irgalmasság szentévében nyissák meg szívüket.
Az egyházfő kérésére a szertartáson kizárólag a menhelyre járó szegények és hajléktalanok vettek részt, valamint az őket segítő önkéntesek. Ferenc pápát a szent kapun való áthaladáskor is az intézmény állandó lakói kísérték és ők segédkeztek a misén is.
A Karitász hajléktalanszállója, amely a legnagyobb Rómában, 1987-ben nyílt meg, II. János Pál pápasága alatt. Naponta mintegy kétszáz embernek tudnak éjszakai szállást biztosítani, és napi félezer adag meleg ételt osztanak szét.
A Szent Péter- és a lateráni Szent János-bazilika szent kapuja után ez volt a harmadik Rómában, amelyet Ferenc pápa nyitott meg. A Vatikán korábbi bejelentése szerint a 2016. november 20-áig tartó szentévben Ferenc pápa minden pénteken gesztust tesz valamilyen módon a rászorulók, szegények, hajléktalanok segítésére. Ezek közül ez volt az első.
Az épületbe belépő Ferenc pápát, aki csütörtökön ünnepelte 79. születésnapját, a Karitász-központ vendégei olasz születésnapi dallal köszöntötték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


