Terrorizmus
A francia belügyminiszter a templomok védelmének megerősítését kéri
Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter a biztonsági intézkedések megerősítését kérte a templomok bejáratainál a karácsonyi misék idejére, miután a november 13-i 130 áldozattal járó párizsi merényleteket követően továbbra is a legmagasabb szintű a terrorkészültség Franciaországban.
2015.12.18 16:58MTIA miniszter ugyanakkor leszögezte, hogy "jelenleg nincsenek konkrét fenyegetések a templomokkal szemben".
A plébániákhoz, valamint a helyi rendőri és csendőri vezetőkhöz és a prefektusokhoz intézett pénteki levelében a belügyminiszter a biztonsági intézkedések megerősítését kéri december 24 és 25-én a templom környékén.
Hasonló ajánlást tett a belügyminiszter egy áprilisban meghiúsított, templomok ellen tervezett merényletkísérletet követően, valamint az augusztus 15-i Nagyboldogasszony ünnep előtt.
Áprilisban egy 24 éves algériai informatikus hallgató tervezett a párizsi régióban egy vagy több templom ellen támadást, de annak végrehajtása előtt őrizetbe vették.
Bernard Cazeneuve azt javasolta, hogy a nagyáruházak, múzeumok, színházak és más kulturális létesítmények beléptetéséhez hasonlóan a templomok kapujában is az őrök vetessék le mindenkivel a kabátját. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a dzsihadista merényletek után is fokozott fenyegetettségnek kitett Franciaországban egy templom ellen irányuló támadásnak "jelképes ereje" lenne. Ezért a belügyi tárca vezetője azt kéri, hogy korlátozzák a bejutási lehetőségek számár a templomokba, és "szenteljenek kitüntetett figyelmet a felügyelet nélküli csomagoknak, táskáknak". Arra is emlékeztetett a belügyminiszter, hogy minden szokatlan viselkedésről értesíteni kell a rendőri szerveket.
Franciaországban 13 ezer katolikus egyházkerületben 45 ezer templom, valamint 4 ezer protestáns templom működik, ez utóbbiak közül 2600 evangélikus. A 17 áldozatot követelő januári párizsi merényletek óta 178 kiemelt katolikus intézmény élvez fokozott védelmet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


