Illegális bevándorlás
Finnországban 2700 menekült visszavonta menedékkérelmét
Számos menekült azzal indokolta döntését, hogy a finn szociális ellátás mértéke és az életkörülmények is eltérnek attól, amit mondtak nekik érkezésük előtt
2015.12.17 20:02MTI"Jelenleg országosan 2700 ilyen emberről tudunk. Becsléseink szerint az év végéig ez a szám elérheti a 3 ezret is" - mondta Päivi Nerg, a finn belügyminisztérium titkárságának vezetője a YLE közszolgálati televízióban.
A menedékkérelmüket visszavonó migránsok többségükben szeptemberben és októberben érkezett irakiak. A migránsok eltérő válaszokat adtak arra, hogy miért tettek így, mindazonáltal azt mondták, hogy vissza kívánnak térni hazájukba.
Számos menekült azzal indokolta döntését, hogy a finn szociális ellátás mértéke és az életkörülmények is eltérnek attól, amit mondtak nekik érkezésük előtt - mondta a finn illetékes.
A finn belügyminisztérium adatai szerint az év végéig mintegy 35 ezer menedékkérő érkezhet Finnországba. Korábban a tárca ennél több, 50 ezer menekült érkezésére számított. 2014-ben a bevándorlók száma még csak mintegy 4 ezret tett ki, idén év eleje óta azonban már több mint 30 ezer migráns érkezett, főként Irakból. Többségük Svédországból, az északi határon át lépett be Finnországba, de több mint 300-an a finn-orosz határon át érkeztek, a Raja Jooseppi és Salla határátkelőkön.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06