Terrorizmus
Autóval akart gyilkolni a jeruzsálemi merénylő
A támadást a város mentőállomásának közelében hajtotta végre, így a mentők pillanatok alatt a helyszínre érkeztek, és két jeruzsálemi kórházba szállították a sérülteket.
2015.12.14 19:05MTITizenegyen megsebesültek egy jeruzsálemi buszmegállóban - köztük egy másfél éves gyerek - egy gázolásos merényletben, a palesztin támadót lelőtték - közölte az izraeli közszolgálati rádió hétfő délután.
A kisgyerek és egy hatvanöt éves asszony közepesen, kilencen könnyebben sebesültek meg a város bejáratánál egy buszmegállóban várakozva, amikor a kelet-jeruzsálemi Bét Hanina lakónegyed egy palesztin lakosa gépkocsival szándékosan közéjük hajtott.
A támadást a város mentőállomásának közelében hajtotta végre, a mentők pillanatok alatt a helyszínre érkeztek, és két jeruzsálemi kórházba szállították a sérülteket.
Móse Edri, a rendőrség szóvivője a rádiónak azt közölte, hogy a helyszínen tartózkodó és a merénylővel végző civilek és biztonságiak lélekjelenléte nagyobb merényletet akadályozott meg, mert a kocsiban egy baltát találtak, amivel minden bizonnyal izraeliek életére tört volna a támadó.
Izraelben és a palesztin területeken már harmadik hónapja szinte napi rendszerességgel ismétlődnek a hasonló támadások, valamint az összetűzések az izraeli rendfenntartókkal.
A támadások kiváltó oka a palesztin hivatalos és közösségi médiában megjelent feltételezés volt, hogy az izraeli kormány megpróbálja megváltoztatni a látogatási rendet Jeruzsálem óvárosában, a Mecsetek terén. Izrael szerint az erőszakcselekményeket palesztin vezetők nyilatkozatai is szítják, míg palesztin források szerint a támadások hátterében az elkeseredettség áll, hogy elveszni látják a reményt egy önálló palesztin állam létrejöttére.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


