Iszlám Állam ellen
Légi katasztrófa - Nem talált terrorizmusra utaló jeleket az egyiptomi vizsgálóbizottság
Korábban több egyiptomi kormánytag is indulatosan reagált azokra az "elhamarkodottnak" minősített jelentésekre, amelyek szerint terrortámadás történt, és a tragédia helyszínén, Egyiptomban folyó vizsgálatok végleges eredményeinek kivárására szólítottak fel.
2015.12.14 13:14MTISemmi sem utal arra, hogy terrortámadás következtében zuhant le október végén a Sínai-félszigeten a Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) orosz légitársaság utasszállító repülőgépe - közölte az egyiptomi légi közlekedésügyi minisztérium a katasztrófa körülményeit vizsgáló bizottság előzetes jelentésére hivatkozva.
A hétfői kairói bejelentés élesen ellentmond annak, hogy az orosz hatóságok már november 17-én közölték, a katasztrófát a repülőgépre felcsempészett robbanószerkezet okozta. A Kreml az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat által elvégzett vizsgálatra hivatkozott, amely szerint az utasok személyes holmijának, útipoggyászának, valamint a repülőgép darabjainak vizsgálata során idegen, külföldön gyártott robbanóanyag nyomaira bukkantak.
A gép lezuhanása után az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyiptomi ága is közölte, hogy felrobbantotta a gépet.
A repülőgép október 31-én Sarm-es-Sejkből indult Szentpétervárra, s a felszállás után 23 perccel zuhant le a Sínai-félszigeten. A gépen 217 utas - köztük 17 gyermek - és 7 főnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki nem élte túl.
Ajman el-Mukaddam, a vizsgálóbizottság elnöke szerint a hangsúlyozottan előzetes eredmények nem engednek "törvényellenes beavatkozásra" következtetni.
Az egyiptomi pilóta által vezetett vizsgálatban eredetileg Egyiptom és Oroszország mellett Franciaország és Németország -, ahol a gépet tervező és gyártó vállalat működik -, illetve Írország is részt vett, mivel ott regisztrálták a repülőgépet. Nem világos azonban, hogy a nemzetközi szakértők részt vettek-e a most megjelent jelentés elkészítésében. A közleményben mindössze annyi áll, hogy a dokumentumot elküldték azoknak, akik a nemzetközi szabályoknak megfelelően jogosultak voltak részt venni a vizsgálatokban.
Az ügyben illetékes polgári légi közlekedésügyi minisztérium által kiadott közlemény szerint a főleg a vizsgálatok technikai kivitelezésére fókuszáló, 19 pontot tartalmazó jelentés után bővebb részletekre "a következő vizsgálati szakaszok nyomán" lehet majd számítani.
A vizsgálat megállapításai között szerepel, hogy a szerencsétlenség előtti öt nap alatt az érintett gép kizárólag orosz és egyiptomi repülőtereket érintett, valamint az egyiptomi Sarm-es-Sejkbe az oroszországi Szamara városából érkezett.
A minisztériumnak az al-Maszri al-Jóm című napilapnak név nélkül nyilatkozó egyik tisztségviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy mindössze egy "előzetes műszaki jelentésről" van szó: a bűnügyi vizsgálatok hónapokig, vagy akár évekig is eltarthatnak.
A légi katasztrófa végzetes hatással volt az egyiptomi gazdaság számára nélkülözhetetlen idegenforgalomra, amely a 2011-es forradalmat követő mélyrepülés után idén újra javuló tendenciát mutatott. Biztonsági okokra hivatkozva Moszkva határozatlan időre leállította egyiptomi járatait, az egyiptomi légitársaság gépeit pedig kitiltotta légteréből. Emellett számos más ország is - például Nagy-Britannia - leállította a közkedvelt Vörös-tenger parti üdülőközpontba, Sarm-es-Sejkbe és más egyiptomi városokba irányuló légi forgalmát.
A tragédia előtti téli előrejelzések közel 100 százalékos szállodai foglalási arányokat mutattak, ez a szint jelenleg 17 százalék körül mozog.
Korábban több egyiptomi kormánytag is indulatosan reagált azokra az "elhamarkodottnak" minősített jelentésekre, amelyek szerint terrortámadás történt, és a tragédia helyszínén, Egyiptomban folyó vizsgálatok végleges eredményeinek kivárására szólítottak fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


