Illegális bevándorlás
Elindultak a szír menekültek Kanadába
Az első, 416 szíriai menekültet szállító katonai repülőgép ma érkezik Jordániából a torontói repülőtérre.
2015.12.10 07:50MTIMegkezdődött a szíriai menekültek szállítása Kanadába a közel-keleti menekülttáborokból - jelentette be helyi idő szerint szerdán kanadai miniszterelnök. Letelepítésükkel a kormány a kanadaiaknak és a nemzetközi közösségnek is megmutatja: teljesíti kötelezettségeit, és tisztában van vele, hogy többet tud tenni ezekért az emberekért - hangsúlyozta Justin Trudeau. Az első, 416 szíriai menekültet szállító katonai repülőgép helyi idő szerint csütörtökön érkezik Jordániából a torontói repülőtérre. "Nagy nap lesz ez" - mondta a miniszterelnök. A második repülőgép szombaton érkezik Montrealba, de Trudeau nem mondta meg, hányan lesznek a gépen, és honnan érkeznek. E két város repülőterén fogadják a továbbiakban is a menekülteket, és onnan 36 kanadai városba szállítják őket tovább.
John McCallum migráció- és menekültügyi miniszter a múlt héten jelentette be, hogy Kanada 2016 márciusáig legalább 35 ezer szíriai menekültet fogad be. A letelepítési program keretében az idén összesen tízezer szíriai érkezik, majd a rákövetkező három hónapban még további 25 ezer. A menekültek zöme jelenleg jordániai és libanoni menekülttáborokban él. "Igazi lelkesedés lett úrrá a kanadaiakon, és nem gondolom, hogy ezek végleges számok" - fogalmazott McCallum. A kanadai kormány hivatalos adatai szerint eddig 12 ezer szíriai menedékkérelem érkezett a hatóságokhoz, és 1500-at már méltányoltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


