Time
Merkel az Év Embere
A német kancellár képes volt szembenézni azokkal a kihívásokkal, amelyekkel az év folyamán Európának sorozatosan meg kellett küzdenie.
2015.12.09 15:09MTIAngela Merkelt választotta az Év Emberének a Time magazin. A lap méltatta, hogy a német kancellárt képes volt szembenézni azokkal a kihívásokkal, amelyekkel az év folyamán Európának sorozatosan meg kellett küzdenie.
Szerdai közleményében Nancy Gibbs, a lap vezetője Angela Merkelnek a görög válságra, a migrációs krízisre, valamint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentette fenyegetésre adott válaszát emelte ki.
"Mert többet kért országától, mint a legtöbb politikus mert volna, mert szembeszállt a zsarnoksággal és az opportunizmussal, és mert erkölcsi tartásról tett tanúbizonyságot egy olyan világban, melyben ez ritkaságszámba megy" - indokolta döntését a magazin.
Gibbs kiemelte, hogy nem kötelező egyetérteni Merkellel, de az biztos, hogy nem a legkönnyebb utat választotta.
Merkel a Time választásán az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjét, Abu Bakr al-Bagdadit, az amerikai republikánus elnökjelöltségre aspiráló ingatlanmágnás, milliárdos Donald Trumpot, a feketék elleni rendőri erőszak ellen létrejött Black Lives Matter mozgalmat és Haszan Róháni iráni elnököt előzte meg.
A lap 1927 óta teszi közzé minden évben, hogy az adott esztendőben a szerkesztőség szerint ki volt a legnagyobb hatással a világ eseményeire. Tavaly az ebolajárvány ellen küzdő orvosokat, 2013-ban Ferenc pápát nevezték meg az Év Embereként. 1956-ban a magyar forradalmárt választotta az Év Emberének a Time magazin.
Abu Bakr al-Bagdadi jelölésével összefüggésben Nancy Gibbs felhívta a figyelmet arra, hogy "bármi lehetséges", a szerkesztőség nem erkölcsi értékítéletet mond, pusztán az adott személy befolyását veszi figyelembe, s a magazin korábban is nevezett meg az Év Emberének olyanokat, akik szörnyűségeket vittek véghez. Al-Bagdadi és az Iszlám Állam szerinte ugyanakkor idén veszített befolyásából.
1938-ban a Time magazin Adolf Hitlert, egy évvel később pedig Sztálint találta a legbefolyásosabbnak, akit három évvel később, 1942-ben is az Év Emberének választottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06