Ukrán válság
Kilencezernél többen haltak meg eddig a kelet-ukrajnai konfliktusban
A konfliktusövezet mintegy 3 millió lakosa rendkívüli nehézségekkel néz szembe.
2015.12.09 13:34MTIA világszervezet legfrissebb összesítéséből kiderül: miután az egymással szemben álló felek augusztusban megállapodtak abban, hogy "most már tényleg" tiszteletben fogják tartani a korábban elhatározott tűzszünetet, majd valóban kivonták a nehézfegyvereket a front közeléből, szórványossá váltak az összecsapások, és jelentősen csökkent azok intenzitása. Így augusztus 16. és november 15. között már "csak" 47 civil vesztette életét, és 131 sebesült meg a kelet-ukrajnai konfliktus következtében.
Az ENSZ emberi jogi tanácsa - ugyanezen a napon közzétett jelentésében - mindazonáltal megállapította: továbbra is fennáll az ellenségeskedések felújulásának a veszélye. Emellett a szeparatisták által ellenőrzött Donyeck és Luhanszk térségében ismét előfordultak kínzások, többeket önkényesen megfosztottak szabadságuktól, illetve egyeseket kényszermunkára vittek, valamint gyilkosságokat is elkövettek. A konfliktusövezet mintegy 3 millió lakosa rendkívüli nehézségekkel néz szembe - olvasható az ENSZ emberi jogi tanácsának a jelentésében. Különösen rossz az orvosi ellátás, és szinte lehetetlen kárpótlást kapni a harcokban elpusztított javakért. Különösen súlyos a tűzszüneti vonal mentén élő, mintegy 800 ezer ember helyzete.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06