Terrorgyanú
Az ajtó kinyitásával fenyegetőzött egy Belgrádba tartó repülőgép utasa
Be akart törni a pilótafülkébe egy amerikai útlevéllel rendelkező jordániai férfi vasárnap egy Frankfurtból Belgrádba tartó gépen, majd a repülőgép ajtajának kinyitásával fenyegetőzött.
2015.12.06 17:13MTIA férfi az Ausztria felett szálló Lufthansa-gép pilótafülkéjén dörömbölve azzal fenyegetőzött, hogy zuhanásra fogja kényszeríteni a gépet, majd - szándékát bizonyítandó - a repülő egyik ajtaját próbálta meg kinyitni.
A Lufthansa szóvivője a sajtónak elmondta, hogy az utasok nem voltak közvetlen veszélyben, repüléskor nem lehet kinyitni a gép ajtajait.
A férfit végül a Vojvodina kézilabda-klub sportolói fogták le, akik szintén a gépen utaztak. Milan Djukic, a klub elnöke a Vajdasági RTV-nek azt mondta, a problémás utas már a beszálláskor gyanúsan viselkedett. "Az volt a benyomásom róla, hogy pszichikailag nem éppen stabil. A repülőút során többször váltott ülőhelyet, végül velem is szóba akart elegyedni. Éppen ennek a beszélgetésnek az alapján gondolom, hogy nem volt teljesen stabil, mert két-három perc alatt vagy tíz különböző kérdést tett fel, egyik témáról a másikra ugrált" - mesélte Djukic. Hozzátette ugyanakkor, hogy a helyzet nem volt olyan drámai, mint amilyennek első pillantásra tűnt.
Nikola Mirkovic, a kézilabda-klub elnöke pedig arról beszélt a Belgrádi Rádiónak, hogy a legtöbb utas észre sem vette, hogy mi történik, csak azt látták, hogy valami mozgolódás van elöl. Az út végén a rendőrségtől tudták meg a részleteket.
Egyes szerb hírportálok szerint a férfi azt kiáltozta, hogy csatlakozni akar Allahhoz - mégpedig a többi utassal együtt.
A belgrádi leszállást követően a rendőrség őrizetbe vette a jordániai származású amerikai állampolgárt, majd kihallgatták, a szerb ügyészség pedig veszélyeztetés megalapozott gyanújával 48 órás őrizetet rendelt el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


