Terrorizmus
Megölte az ádeni kormányzót hat testőrével együtt az Iszlám Állam
Az IÁ az egyik üzenetküldő szolgáltatáson keresztül tette közzé nyilatkozatát, miszerint robbanóanyaggal megtöltött gépkocsit robbantott fel a kormányzó elhaladó konvoja mellett.
2015.12.06 11:51MTI
Megölték vasárnap reggel Jemen második legnagyobb városa, Áden térségének a kormányzóját - jelentették helyi források.
Jaafar Saad tábornok és hat testőre életét a város Tawahi nevű lakónegyedében oltották ki, amikor a kormányzó autókonvojával a hivatalába tartott.
Az IÁ az egyik üzenetküldő szolgáltatáson keresztül tette közzé nyilatkozatát, miszerint robbanóanyaggal megtöltött gépkocsit robbantott fel a kormányzó elhaladó konvoja mellett. Korábban helyi beszámolók a konvojba hajtó öngyilkos merénylőről, illetve rakétagránáttal elkövetett támadásról szóltak.
A jemeni kormányerők - a szaúdi vezetésű nemzetközi koalíció támogatásával - hónapokkal ezelőtt kiűzték a síita huti lázadókat Ádenből. Az al-Kaida terrorszervezet jemeni szárnya azóta az ország belharcai okozta káoszt kihasználva kiterjesztette befolyását Jemen déli és keleti térségében, és jelenléte Ádenben is egyre inkább megmutatkozik.
Jaafar Saad korábban az - időközben Észak-Jemennel egyesült - Dél-Jemen hadseregének volt a tábornoka, és októberben nevezték ki kormányzóvá.
Szombaton álarcot viselő motorkerékpáros fegyveresek több támadást hajtottak végre Ádenben járművek ellen. Meggyilkolták Aqeel al-Khodr katonai hírszerző ezredest, Mohsen Alwan bírót, aki al-Kaida tagok elítélésével vált ismertté, valamint három további embert.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06