Szentév
Rendkívüli biztonsági készültség Rómában
Vasárnap reggel hat órától szerda este hat óráig tart a Ferenc pápa által meghirdetett szentév kezdetével egybeeső rendkívüli biztonsági készültség Rómában. Többek között lezárják az olasz főváros légterét, és megtiltották az üzemanyag-szállítást is.
2015.12.06 09:46MTIAz intézkedéseket Franco Gabrielli római prefektus, az olasz polgári védelem volt vezetője jelentette be. A következő négy napban az olasz főváros területén tilos a fegyverek, lőszer, tűzijáték, robbanószer, valamint mérgező anyagok szállítása. Tilos olyan televíziós vagy mozifilmeket forgatni, amelyben fegyvereket vagy ezek utánzatait használják.
December 8-án, a szentév megnyitásának napján, amikor Ferenc pápa kitárja a Szent Péter-bazilika szent kapuját, egész Rómában és a római körgyűrűn is tilos lesz az üzemanyag-szállítás. Kedden reggel hét órától este hétig lezárják a római légteret, amelyet tiltott berepülési övezetnek (no fly-zone) minősítettek a városközponttól számított tíz kilométeres körzetben. A Rómába érkező és innen induló járatok esetében késéssel kell számolni. Szigorítják a római vasútállomások és metrómegállók rendőrségi ellenőrzését. A hatóságok figyelik az internetet is az esetleges veszélyekre utaló üzenetek, bejegyzések kiszűrésére. Egy hét leforgása alatt mintegy kétszáz új videokamerát szereltek fel a Vatikán környéki római utcákban.
"Számos más tömegeseménykor is alkalmazott óvintézkedésről van szó" - hangsúlyozta Franco Gabrielli, aki a polgári védelem vezetőjeként XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatását is felügyelte, amelyen 2014 áprilisában több mint egymillióan vettek részt.
A szentév megnyitásán jelen lesz XVI. Benedek nyugalmazott pápa, valamint számos olasz és külföldi magas szintű állami delegáció. Az Ansa olasz hírügynökség a Szent Péter térhez legközelebb eső római metrómegálló és a tér közötti egy kilométeres szakaszon nyolcvan egyenruhás katonát, rendőrt, csendőrt, tűzoltót számolt össze a civil ruhás biztonságiak mellett. "A Vatikánnál soha nem láttunk egyszerre ennyit. A párizsi terrorista merényletek óta folyamatosan erősödött a biztonsági készültség" - nyilatkozott egy helyi ajándéktárgyakat áruló üzlet eladója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


