Diplomácia
EBESZ - Tárgyalóasztalhoz ült a török és az orosz külügyminiszter
A két politikus az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Miniszteri Tanácsának kétnapos konferenciája mentén tartott kétoldalú megbeszélést.
2015.12.03 17:29MTITárgyalóasztalhoz ült csütörtökön Belgrádban Szergej Lavrov orosz és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter.
A két politikus az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Miniszteri Tanácsának kétnapos konferenciája mentén tartott kétoldalú megbeszélést.
Ez volt az első hivatalos találkozó azt követően, hogy a török légierő november 24-én lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai-török határ térségében. Az utóbbi ötven évben ez volt az első alkalom, hogy egy NATO-tag ország orosz gépet lőtt le, ami Moszkva éles bírálatát váltotta ki.
Szergej Lavrov a találkozó előtt kijelentette: Moszkva kíváncsi a török álláspontra, és sajnálatosnak tartaná, ha a török fél semmi újat nem mondana, hiszen Ankara kezdeményezte a találkozót.
A megbeszélést követően egyik fél sem közölt részleteket, a konferencián tartott beszédében - amelyre a találkozó után került sor - viszont a török külügyminiszter azt mondta: a vadászgép lelövését nem szabad összemosni a terrorizmus elleni harccal, illetve nem szabad politikai célokra használni.
Orosz és török újságírók szerint a kétoldalú találkozón feltehetően az hangzott el, amit Ahmet Davutoglu török kormányfő mondott csütörtökön Bakuban, azaz hogy Ankara kész megosztani adatait Moszkvával a lelőtt orosz vadászbombázó ügyében. Davutoglu úgy fogalmazott: "Törökország bármely témát illetően kész a párbeszédre Oroszországgal, még akkor is, ha a vélemények eltérnek. Nem hisszük, hogy gazdasági szankciókkal politikai kérdéseket lehet megoldani". Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn elutasította, hogy a párizsi klímakonferencia mentén tárgyalóasztalhoz üljön török kollégájával, Recep Tayyip Erdogannal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06