Persona non grata
Nem kívánatos Oroszországban Soros György
Megállapították, hogy Soros György két nem-kormányzati szervezete (NGO) veszélyezteti Oroszország alkotmányos rendjét és az állam biztonságát.
2015.11.30 19:20MTIAz orosz főállamügyészség nem kívánatossá nyilvánította Soros György magyar származású amerikai milliárdos két alapítványát, a Nyílt Társadalom Alapítványt és a Nyílt Társadalom Intézetének (OSI) Támogatási Alapítványát.
A főállamügyészség képviseletében Marina Gridnyeva hétfőn médiabeszámolók szerint közölte: azt állapították meg, hogy a két nem-kormányzati szervezet (NGO) veszélyezteti Oroszország alkotmányos rendjét és az állam biztonságát.
A két alapítvánnyal szembeni vizsgálatot az orosz törvényhozás kezdeményezte július elején. Moszkvai politikusok rendszeresen oroszellenes retorikával, az ország érdekeibe való beavatkozással vádolják Soros Györgyöt. Többük szerint Soros volt a társfinanszírozója 2013-2014 telén a Viktor Janukovics akkori, oroszbarát ukrán elnök elleni ukrajnai tömegmegmozdulásoknak.
Az orosz igazságszolgáltatás korábban szintén nem kívánatossá nyilvánította az amerikai kongresszus társfinanszírozásában működő Nemzeti Demokráciaalapítványt (National Endowment for Democracy). Akkor az orosz lépés ellen tiltakozott a moszkvai amerikai nagykövetség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06