Közvetítés
Párbeszédet szorgalmaz Ferenc pápa a muzulmánok és a keresztények között
A keresztény-muzulmán párbeszéd elengedhetetlen a békéhez, az iszlám szélsőségesek barbár támadásainak megelőzéséhez, amelyek közül több sújtotta Kenyát is.
2015.11.26 08:15MTIFerenc pápa csütörtök reggel a nairobi apostoli nunciatúrán rendezett vallásközi és ökumenikus találkozón szorgalmazta ezt.
"A vallást soha nem szabad az erőszak igazolására felhasználni. Fiatalokat nagyon gyakran a vallás nevében tesznek szélsőségessé, hogy viszályt és félelmet keltsenek az emberek között, illetve az emberekben, szétszakítsák társadalmaink szövetét.A vallások közötti párbeszéd nem luxus és nem egy választható lehetőség, hanem elengedhetetlen" - szögezte le.
A katolikus egyház vezetője szerdán érkezett Kenyába. Hatnapos apostoli utazásának első állomása után Ugandába és a Közép-afrikai Köztársaságba látogat, hogy oda is elvigye a vallások közötti béke üzenetét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


