Illegális bevándorlás
Az időjárás tartja vissza a migránsokat
A Görögországban uralkodó rossz időjárás miatt, amely ellehetetleníti a hajóforgalmat, a megszokottnál kevesebb migráns érkezik Macedóniába és Szerbiába, az időjárás javulása után azonban újra nagy tömegek várhatók.
2015.11.25 15:18MTISzlovénia, Horvátország, Szerbia és Macedónia a múlt héten jelentette be, hogy csak azokat a szíriai, iraki vagy afgán állampolgárokat engedi be az országba, akik már rendelkeznek korábban kiállított regisztrációs papírokkal.
Akik nem háború sújtotta övezetből érkeznek, nem léphetik át a görög-macedón határt, ezért napok óta különböző módokon tiltakoznak: egyesek éhségsztrájkolnak, mások bevarrták a szájukat, vagy félmeztelenre vetkőztek, egy ezerfős csoport pedig a sínekre ült, így akadályozva a Szalonikiből Szkopjéba tartó vonat indulását.
Különböző transzparenseket lengetve és különféle jelszavakat skandálva követelik, hogy engedjék őket tovább, hogy eljuthassanak Nyugat-Európába. A főleg iráni, pakisztáni, marokkói, bangladesi, szomáliai és nepáli migránsok, akik a nyugat-balkáni útvonalon fekvő országok szerint gazdasági bevándorlónak minősülnek, az újságíróknak azt mondták: nem fordulnak vissza, addig tiltakoznak, amíg át nem engedik őket.
A macedón-görög határon fekvő Gyevgyelijában uralkodó állapotot Suzana Saliu, a válságkezelésért felelős macedóniai központ igazgatója kiszámíthatatlannak nevezte szerdán a szerbiai közszolgálati televízióban.
Az utóbbi 24 órában ugyan semmilyen incidens nem történt, de mintegy kétezren továbbra is a görög és a macedón határ között várakoznak - mondta Saliu.
Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter közölte, jelentősen csökkent a Szerbiába érkezők száma, míg hétfőn 4800 migránst regisztráltak a szerb-macedón határ melletti Presevóban, kedden csupán 1660-at.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


