Párizsi merényletek
Országos zászlógyászt kért Hollande
A francia államfő azt kérte, hogy mindenki tűzze ki otthonában pénteken a nemzeti lobogót a 130 áldozatot szedő, november 13-i párizsi merényletek nemzeti megemlékezésének idején.
2015.11.25 14:53MTIStéphane Le Foll kormányszóvivő a szerdai kormányülést követően elmondta: a köztársasági elnök jelezte, hogy minden francia jelképesen részt vehet a megemlékezésen azzal, hogy a lakhelyén kitűzi a kék-fehér-piros lobogót.
A hivatalos központi "nemzeti és köztársasági megemlékezést" péntek délelőtt tartják az államfő részvételével a párizsi Invalidusok udvarán.
A "lehető legünnepélyesebb és leginkább köztársasági" keretek között Francois Hollande az áldozatok és a sérültek hozzátartozói előtt fogja elmondani beszédét. A ceremóniát több országos tévécsatorna élőben közvetíti.
"Megpróbálunk valami olyat létrehozni, hogy annak pénteken minden francia részese lehessen, hiszen a merényletek a legmélyebben megérintették valamennyi honfitársunkat" - hangsúlyozta a kormányszóvivő annak a kérésnek a magyarázataként, hogy mindenki tűzze ki a nemzeti lobogót. Ez ugyanis teljesen ismeretlen patrióta szokás Franciaországban, ahol kizárólag a középületeken szokás nemzeti események alkalmából kitűzni a zászlót.
A nemzeti lobogó azonban november 13. óta jelképe lett a megemlékezéseknek. A Doublet nevű zászlógyártó vállalat szerint két-háromszorosára nőtt a forgalmuk a merényletek óta.
A francia nemzeti színeket használták a közösségi oldalon is a franciákkal együttérzők, a Facebookon francia nemzeti színű szűrők jelentek meg a profilképeken, s a támadások helyszíneit is elborították a virágok és üzenetek közé helyezett nemzeti lobogók.
Sandra Laugier filozófus, a Sorbonne egyetem tanára szerint a Franciaországban sokak által nacionalista szimbólumnak tekintett nemzeti lobogó a merényletek óta az élni akarás jelképe lett a dzsihadistákhoz kapcsolt halálvággyal szemben. A támadásokat magára vállaló Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek egyébként fekete színű a zászlója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


