Merényletek Párizsban
Az esetleges katonai segítségről kezdett egyeztetést Pozsonyban a francia nagykövet
Az egyeztetésre azzal összefüggésben került sor, hogy Franciaország kedden hivatalosan felkérte az Európai Unió többi tagországát, hogy segítsék az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcát.
2015.11.21 20:08MTIA szlovák védelmi tárca Párizs megkeresése alapján egyeztetésbe kezdett egy Franciaországnak nyújtandó esetleges katonai segítségnyújtásról - közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szombaton.
Az egyeztetésre azzal összefüggésben került sor, hogy Franciaország kedden hivatalosan felkérte az Európai Unió többi tagországát, hogy segítsék az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcát.
A várhatóan a jövő héten folytatódó egyeztetések első - pénteken Pozsonyban megtartott - körén Milos Koterec, a pozsonyi védelmi tárca államtitkára és Didier Lopinot, Franciaország pozsonyi nagykövete vett részt.
"A francia féltől megkaptuk az első megkeresést, ez egy általános igényt tartalmaz" - idézte a TASR Koterec nyilatkozatát, aki szerint Szlovákia a vegyi, biológiai, és radiológiai védelem terén tud felajánlásokat tenni, illetve ugyancsak szóba jöhet, hogy robbanóanyag hatástalanítására szakosodott specialistákat, logisztikai erőket, különleges alakulatokat, valamint hírszerzési szakembereket ajánljon fel. Koterec hozzátette: a konkrétumokról a további egyeztetések során születhet megegyezés, ezekre két héten belül kerül sor.
Párizs az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcához az Európai Unióról szóló szerződés 42. cikke 7. bekezdésére hivatkozva kért segítséget. Ez kimondja, hogy "a tagállamok valamelyikének területe elleni fegyveres támadás esetén a többi tagállam - az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikkével összhangban - köteles minden rendelkezésére álló segítséget és támogatást megadni".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06