Újabb merénylet
Három embert agyonlőtt egy palesztin Ciszjordániában
Egy palesztin merénylő agyonlőtt három embert Ciszjordániában csütörtök délután, köztük egy amerikai turistát és egy palesztint is.
2015.11.19 18:21MTIHelyi médiaértesülések szerint a merénylő a Jordán folyó nyugati partján - palesztin területen -, Gus Ecjón településnél egy közlekedési dugóban veszteglő autók utasait vette célba fegyverével. A lövöldözésben a halálos áldozatok mellett négy ember könnyebben megsebesült, őket kórházba szállították.
A halálos áldozatok egyike egy 18 éves amerikai turista, a másik egy ötvenéves izraeli férfi, a harmadik pedig az egyik autó palesztin utasa.
A jelentések szerint a palesztin merénylő előbb az autójából tüzelt, majd belehajtott az ott álló járművekbe. Végül kiszállt és tovább lövöldözött, de a helyszínre érkező biztonságiak ekkor lelőtték.
Csütörtökön ez már a második merénylet volt: Tel-Aviv déli részén egy iroda- és üzletközpontban egy palesztin késével ölt meg két izraelit.
A szeptember közepe óta tartó erőszakhullámban már tizenhét izraeli és nyolcvankét palesztin vesztette életét, a palesztinok közül ötvenkettőt merényletek végrehajtása közben vagy után öltek meg az izraeli biztonsági erők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


