Terror
Merényletek Párizsban - Nem változik a német kormány menekültpolitikája
A párizsi merényletek miatt nem változik a német kormány menekültpolitikája, amelynek középpontjában november eleje óta az a törekvés áll, hogy a menekültek ellenőrizetlen beáramlását váltsa fel az úgynevezett kontingensekre épülő megoldás.
2015.11.16 19:13MTIA francia fővárosban végrehajtott terrortámadások éppen hogy "megerősítik" mindazt, amit a német kormány képvisel az európai menekültválság kezelésével kapcsolatban - fogalmazott Christiane Wirtz helyettes kormányszóvivő hétfőn Berlinben.
Kifejtette: a német szövetségi kormány "nagyon masszívan" kitart irányvonala mellett, továbbra is úgy véli, hogy biztosítani kell a külső határokat, az "illegális bevándorlást legális bevándorlással" kell felváltani, küzdeni kell a menekülthullámot kiváltó okok megszüntetéséért és méltányosan meg kell osztani a válság terheit.
A kontingensekkel - előre meghatározott létszámkeretek - kapcsolatban újságírói kérdésre azt mondta, hogy az elképzelés még formálódik, mindenekelőtt annak hatására, hogy miként alakulnak a hot spotok kiépítésére és a terhek uniós tagállamok közötti megosztására irányuló törekvések.
Az viszont biztos, hogy a kontingensek "nem üresítik ki" a politikai menedékjogot szabályozó alkotmányos előírást - a német alaptörvény 16. paragrafusát -, miszerint a politikai üldözöttek védelmet élveznek - mondta Christiane Wirtz.
A kontingensek ügye az Angela Merkel kancellár vezette CDU és a bajor testvérpárt, a CSU november elején rögzített közös kezdeményezéseit rögzítő dokumentumban tűnik fel először hangsúlyosan. A dokumentum szerint mielőbb össze kell hívni egy EU-Törökország csúcstalálkozót, amelyen dönteni kell egy "legális menekültkontingens" áttelepítéséről Törökországból az EU-ba.
Ezt a CDU/CSU konzervatív pártszövetséggel kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) is támogatja, a bajor CSU szerint pedig éppen ezzel a megoldással lehet elérni a párt régóta hangoztatott követelését, a menedékkérők beáramlásának korlátozását és egy felső határ kijelölését.
Sigmar Gabriel alkancellár, az SPD elnöke hétfőn Berlinben sajtótájékoztatón azt mondta: a párizsi merényletek ellenére tovább kell folytatni az eddigi politikát, biztosítani kell az uniós külső határokat, hogy "jövőre egyfajta újraindítás történjék a menekültpolitikában, vagyis a kaotikus bevándorlást váltsa fel a kontingensek révén megszervezett" bevándorlás, amely biztonságos, azaz embercsempészek közreműködése nélkül zajlik és "senkinek nem kell kockáztatnia az életét azért, hogy eljusson Európába és Németországba".
A CSU hétfői müncheni elnökségi ülésén elfogadták a párt péntek-szombati kongresszusára előkészített indítványt, amely szerint Németországnak "jeleznie kell, hogy már elértük kapacitásaink határát".
Ezért 2016-ra a rendelkezésre álló kapacitások alapján meg kell határozni egy "polgárháborús menekültekből álló kontingenst", vagyis a szövetségi kormánynak előre rögzítenie kell a befogadható menekültek maximális számát.
Az indítványban nem szerepel, hogy pontosan mennyi menekültet kellene befogadni jövőre. Azt viszont jelezték a bajor konzervatívok, hogy mindenképpen az ideinél kevesebb menekültet kell befogadni. Németország "az idei normát túlteljesítette", és a 2016-ban esedékes vállalásainak egy részét "előre teljesítette" - áll az indítványban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06