Merényletek Párizsban
Franciaország súlyos légicsapást mért az Iszlám Államra Szíriában
Az eddigi legnagyobb légicsapást mérték francia gépek Szíriában az Iszlám Állam bázisaira két nappal azután, hogy egy csoport, összehangolt támadásban, több mint 130 embert ölt meg Párizsban.
2015.11.15 22:53ma.hu
A támadásban legalább 10 harci repülőgép vett részt, melyek egyszerre indultak az Egyesült Arab Emírségek és Jordánia területéről - adta ki közleményben a francia védelmi minisztérium.
A vasárnap esti légicsapásban 20 bombát dobtak a szíriai Raqqára. "Az első célpont az Iszlám Állam egyik harcálláspontja volt, egy toborzóközpont fegyverraktárral, a második pedig egy kiképzőtábor" - közölte a minisztérium.
A francia hatóságok szerint a katonai fellépés amerikai koordináció mellett zajlott. Pedig nemrég még a franciák sem akartak nagyon bombázni >>>
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06