Illegális bevándorlás
Két gyermekgyilkosságot vallott be a Berlinben elrabolt menekült kisfiú ügyében elfogott férfi
Két kisgyermek megölését vallotta be az a német férfi, akit egy bosnyák menekült kisfiú eltűnése miatt vettek őrizetbe egy Berlin melletti településen.
2015.10.30 16:52MTIA férfi péntekre virradó éjjel kihallgatásán beismerte, hogy elrabolta és megölte a négyéves Mohamedet és egy Elias nevű kilencéves kisfiút, aki a Berlin melletti Potsdamból tűnt el még júliusban.
Azt is elmondta, hogy Mohamedet szexuálisan bántalmazta, majd megfojtotta egy övvel - mondta a nyomozást vezető ügyész a vádhatóság és a rendőrség közös berlini sajtótájékoztatóján.
A 32 éves férfit csütörtökön vették őrizetbe a boszniai kisfiú ügyével összefüggésben, aki október elején tűnt el a menedékkérők regisztrációjáért felelős berlini hivatal székházánál. A férfi úgy került kézre, hogy az édesanyja felismerte a hatóságok által nyilvánosságra hozott felvételeken, és értesítette a rendőrséget.
A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi mindkét áldozatával röviddel az elrablásuk után végzett. Az egyik holttestet autója csomagtartójában találták meg. A másik holttestet elmondása szerint elásta. A megadott helyszínt lezárták, átkutatását megkezdték.
A férfi szüleivel élt a Brandenburg tartományi Kaltenbornban. A hatóságok korábban nem figyeltek fel rá, rendőrségi nyilvántartásokban nem szerepelt a neve.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


