Megvan a vízbe zuhant Puma
A pilótafülkében volt a háromfős legénység holtteste
Egy hét kutatás után megtalálták a tengerbe zuhant spanyol katonai helikopter roncsait.
2015.10.30 07:52MTI
Egy héttel a katonai helikopter lezuhanása után a spanyol hatóságok csütörtökön megtalálták az Atlanti-óceánban a gép roncsát, a pilótafülkében pedig a helikopter háromfős legénységének holttesteit - jelentette be Pedro Morenés spanyol védelmi miniszter késő esti rendkívüli sajtótájékoztatóján a Kanári-szigeteken.
Az áldozatok egyike tavaly egyedüli túlélője volt egy másik helikopter-balesetnek, amelyben egy ugyanilyen, Super Puma AS332 típusú helikopter zuhant le a Kanári-szigetek közelében.
A spanyol légierő múlt héten szerencsétlenül járt helikoptere egy szenegáli misszióról tartott vissza a Kanári-szigeteken lévő Gandó légitámaszpontra, amikor a céltól 518 kilométerre délre eltűnt a radarról és megszűnt vele a rádiókapcsolat.
Azonnal megindult a kutatás, a marokkói hatóságok pedig azt a tájékoztatást adták, hogy egy halászhajó kimentette a helikopter legénységét, és az észak-afrikai Dakhla kikötőjébe viszi. Azonban sem oda, sem más kikötőbe nem érkeztek meg, ezért felmerült az emberrablás lehetősége is.
A keresés folyatódott és csütörtökön rábukkantak a roncsokra az óceánban 45 méteres mélységben.
Kapcsolódó írások:
- Helikopter köröz a Horgos 2 határátkelőhely felett, és azt figyeli, a migránsok merre tartanak
- Száz helikoptert vesz az Airbustól egy kínai lízingcég
- Esőisten áztatja Japánt - helikopterrel mentik az embereket
- Tovább béreljük a mentőhelikoptereket
- Kamaraerdei út: mentőhelikopter érkezett a frontális karambol sérültjeiért
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06