Illegális bevándorlás
Válságintézkedésekről tárgyalt a szlovén kormány
A szlovén kormány megvitatta azokat az intézkedéseket, amelyek hatályba léphetnek, amennyiben a menekültválság súlyosbodik az országban.
2015.10.29 20:25MTIVesna Györkös Znidar szlovén belügyminiszter szerint az intézkedések között lehet kerítés vagy valamilyen más műszaki akadály is.
Vesna Györkös Znidar nem tért ki arra, milyen egyéb szigorításokat vagy intézkedéseket vezethet Ljubljana, de kijelentette, hopgy - mint fogalmazott - mindenre van forgatókönyvük.
"A kormány a csütörtöki ülésen minden forgatókönyvet és intézkedést áttanulmányozott, de ezeket csak akkor fogja hatályba léptetni őket, ha arra szükség lesz" - tette hozzá.
"Éberen figyeljük mit történik az osztrák oldalon" - mondta a belügyminiszter, majd hozzátette: értesüléseik szerint Ausztria nem zárja le Szlovéniával közös határát, hanem olyan intézkedéseket vezet be, amelyekkel könnyebben szavatolja országa biztonságát.
Karl Erjavec külügyminiszter a kormányülés után a sajtónak úgy nyilatkozott: a kormány "menet közben" hoz döntéseket. A fontos az, hogy Ausztria és Bajorország továbbra is fogadja a migránsokat - mondta. És amíg ez így van, a jelenlegi intézkedések elegendőek - tette hozzá.
Amennyiben Ausztria megerősíti határvédelmét, ahhoz Szlovéniának is alkalmazkodnia kell és hasonló intézkedéseket kell bevezetnie - hangsúlyozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


