Illegális bevándorlás
Már egy migráns sem jut át Nagy-Britanniába Calais-ból
Jelenleg mintegy 1300 rendőr teljesít szolgálatot a környéken.
2015.10.29 15:50MTIBernard Cazeneuve francia belügyminiszter üdvözölte, hogy az észak-franciaországi Calais rendőri megerősítése hermetikussá tette a határzárat, s ennek köszönhetően vasárnap óta egyetlen migránsnak sem sikerült illegálisan átjutnia a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagúton a túlsó partra.
"Október 25. óta egyetlen migráns sem jut át Nagy-Britanniába" - mondta csütörtökön a belügyminiszter egy nemzetgyűlési meghallgatáson. Azt is elmondta, hogy néhány nap alatt 1300-ról 241-re esett vissza a napi behatolások és behatolás kísérletek száma az alagútban.
"Október 22-én, csütörtökön 1300 behatolás és behatolási kísérlet történt az alagútban, október 23-án 1040, hétfőn 464, ma éjjel pedig 241" - közölte a tárcavezető. "Mozgósítjuk az erőinket, hogy az embercsempészekhez is eljusson az üzenet, miszerint Calais-ból többé nem lehet átjutni" - hangsúlyozta.
A belügyminiszter október 21-én a helyszínen jelentette be, hogy megerősítik a La Manche-csatorna körüli létesítmények védelmét. Így akarták megakadályozni, hogy a migránsok az alagúton áthaladó vonatokra felkapaszkodva, illetve a csatornát átszelő kompokon elbújva jussanak át a túlsó partra. Jelenleg mintegy 1300 rendőr teljesít szolgálatot a környéken.
Bernard Cazeneuve azt is elmondta, hogy a hatóságok arra ösztönzik a migránsokat, hogy Franciaországban nyújtsanak be menedékkérelmet, és mondjanak le átjutási szándékról.
Calais-ban idén eddig 2 ezer kérelmet regisztráltak, míg tavaly csak ezren, 2013-ban pedig négyszázan adták be a francia kisvárosban a kérelmüket.
A rendőri megerősítés miatt az észak-franciaországi kikötőváros egykori szeméttelepén 2015 elején spontán módon kialakult, de a hatóságok által megtűrt táborban hirtelen növekedett meg az emberek száma, és a körülmények embertelenné váltak. Tavasszal még csak néhány százan voltak, az elsősorban kelet-afrikai, afganisztáni, iraki és szíriai migránsok száma nyár végére 3 ezerre nőt, jelenleg pedig már több mint 6 ezren vannak. A kormány ezért kedden mintegy háromszáz embert más városokban található befogadóközpontokba szállított el, s a belügyi tárca péntektől újabb áthelyezéseket helyezett kilátásba.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


