Illegális bevándorlás
Óráról órára változik Ausztria befogadóképessége
A hatóságok elsődleges célja a közbiztonság és a rend fenntartása.
2015.10.22 18:49MTI
Fotó: MTI/Varga György
Óráról órára változik Ausztria befogadóképessége - mondta csütörtök délután Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter, aki arról is beszélt, hogy a hatóságok elsődleges célja a közbiztonság és a rend fenntartása Ausztriában.
A tárcavezető minderről csütörtökön beszélt a stájerországi Spielfeld település határátkelőhelyénél, ahol délután látogatást tett Gerald Klug védelmi miniszterrel együtt.
Mikl-Leitner szerint a Spielfeldnél kialakult helyzet jól mutatja, hogy ha emberek ezrei Németországba akarnak menni, akkor még rendőri intézkedéssel sem tartóztathatók fel.
A miniszter ugyanakkor nem utalt arra, hogy Spielfeld és a szlovéniai Sentilj között lezárták volna a határátkelőt.
Johanna Mikl-Leitner hangsúlyozta: Ausztria befogadóképessége a németországi lépésektől és az osztrák szálláshelyek számától függ.
A miniszter kiemelte: Európának erődként kell működnie, hiszen most a külső uniós határok védelme a legfontosabb, valamint az, hogy a regisztrált menedékkérőket szétosszák Európában, még azon országok között is, amelyek kevésbé vonzók a migránsoknak. Enélkül nem lehet közép távon megoldani a helyzetet - hangsúlyozta a miniszter, akinek becslése szerint csütörtök késő délutántól további 6-7 ezer menekült érkezése várható Ausztriába.
Mikl-Leitner szerint a szlovén és az osztrák hatóságok közötti párbeszéd "nagyon jól" működik.
Gerald Klug védelmi miniszter csütörtökön elmondta: a katonák addig segítenek szolgálatukkal a migránsválság kezelésében, ameddig szükséges, azonban számításai szerint ez egy hosszan elhúzódó folyamat lesz. A tárcavezető tájékoztatása szerint ötszázan teljesítenek szolgálatot a tartományban, pénteken pedig Burgenlandból vezényelnek még át további száz embert.
Ausztriában jelenleg 1450 katona teljesít szolgálatot és támogatja a rendőrség munkáját. A kormány szeptemberi döntésének értelmében összesen 2200 katona vethető be erre a célra.
A spielfeldi gyűjtőhelyen késő délután csaknem kétezer migráns várakozott, hogy elszállítsák őket. A buszokra ötvenfős csoportokban engedik fel őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


