Botrány
A WikiLeaks közzétette a CIA-igazgató személyes adatait
Közzétette John Brennan, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójának útlevél- és társadalombiztosítási számát, valamint családtagjainak lakcímét és telefonszámait a WikiLeaks kiszivárogtató portál.
2015.10.22 07:02MTIAz értesülések Brennan e-mail-fiókjából, a többi között egy általa 2008-ban - vagyis még jóval a hírszerző szolgálat irányításának átvétele előtt - kitöltött, SF-86-os típusú nemzetbiztonsági átvilágítási kérdőívből származnak. A nyilvánosságra hozott adatok egy része a kémfőnök családjára és lányaira, valamint olyan személyekre vonatkozik, akik nem állnak kapcsolatban sem Brennan CIA-igazgatói, sem pedig korábbi, elnöki terrorelhárítási tanácsadói munkakörével.
A CIA nyilatkozatban ítélte el a személyes adatok "rosszindulatú" közzétételét, amelyet bűncselekménynek, a Brennan családot pedig a bűncselekmény áldozatának minősítette. A hírszerző szervezet szerint az eddig közzétett adatok államtitkot nem tartalmaznak.
Az információk feltehetően attól a hackertől származnak, aki a New York Post című bulvárlapnak vasárnap elmondta, hogy hozzáfért a hírszerzési igazgató és Jeh Johnson amerikai belbiztonsági miniszter elektronikus magánlevelezéséhez. Az ügyben az amerikai szövetségi biztonsági szervek nyomozást indítottak.
Az állítólagos hacker, aki palesztinszimpatizáns középiskolásnak mondta magát, saját bevallása szerint Brennan AOL- és Johnson Comcast-fiókjához fért hozzá.
Az amerikai sajtóban több olyan szakember megszólalt, aki szerint a mostani kiszivárogtatás nem áll összhangban a kormányzati átláthatóságért való fellépéssel ismertté vált WikiLeaks profiljával, mert a kiszivárogtatott adatok a közérdek szempontjából érdektelenek, az érintetteket viszont kiszolgáltatottá tették a személyes információkkal visszaélő bűnözőknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06