Gázolás, késelés
Újabb merényleteket követtek el Izraelben, áldozatok
Újabb gázolásos és késeléses támadásokat, valamint kődobálást követtek el palesztinok kedden Izraelben, amelyek következtében többen megsebesültek.
2015.10.20 17:07MTIA ciszjordániai Gus Ecionnál lévő útkereszteződésben egy palesztin sofőr behajtott autójával egy buszmegálló várakozói közé, majd kiszállt és megpróbálta késével leszúrni az ott lévő gyalogosokat.
Két izraelit, egy civilt és egy ott álló katonát könnyebben megsebesített, majd a merénylőt a helyszínre érkező biztonságiak lelőtték, a sebesülteket pedig egy jeruzsálemi kórházba vitték.
Délelőtt szintén Ciszjordániában, Hebrontól délre palesztinok az út mentén kövekkel dobálták meg egy ötven éves izraeli férfi kocsiját. Ezért megállította a járművet, és kiszállt felmérni a károkat, amikor egy arra haladó teherautó halálra gázolta.
A teherautó vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhaladt, majd feladta magát a palesztin rendőrségen. Azt állította, hogy baleset történt, és nem állt szándékában megtámadni izraelieket.
Korábban Hebron mellett a katonai rádió beszámolója szerint egy palesztin késével megtámadt egy katonát, aki könnyebben megsebesült. A közelben álló izraeli katonák a támadóra lőttek, aki később belehalt sérüléseibe.
Szeptember közepén erőszakhullám kezdődött Izraelben napi rendszerességgel ismétlődő, gyakran halálos kimenetelű erőszakos palesztin tüntetésekkel, valamint sorozatos késeléses merényletekkel. Az erőszakhullámot többen "harmadik intifádaként" (palesztin felkelésként) emlegetik.
A támadások kiváltó oka a palesztin médiában lábra kapott híresztelés, hogy az izraeli kormány megpróbálja megváltoztatni a status quót Jeruzsálem óvárosában, a Mecsetek terén, bár ezt az izraeli vezetés számos alkalommal cáfolta. Az arabok által Haram as-Sarífnak hívott Mecsetek tere az iszlám harmadik legszentebb helye, és egyben a zsidók legszentebb helye, amelyet ők Templomhegynek neveznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06