Hogy többé ne ismétlődhessen meg
Franciaországi légikatasztrófa - Akciótervet adott ki az EASA
Akciótervet adott ki kedden az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) a Germanwings Barcelona-Düsseldorf járatának márciusi katasztrófája miatt, ebben a korábban megfogalmazott ideiglenes ajánlásokat véglegesítik.
2015.10.20 15:38MTIAz MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint fenntartják azt az ajánlást, amely szerint mindig két fő hajózó személyzetnek kell a pilótafülkében lennie, a pilótáknak pszichológiai vizsgálaton kell átesnie a képzés részeként, vagy a szolgálatba lépés előtt, a légitársaságnak pedig ellenőriznie kell, hogy a vizsgálat lezajlott.
Bevezetik emellett a szúrópróbaszerű alkohol-és drogtesztet is, ezt kötelező lenne elvégezni a légitársasághoz való belépéskor, illetve balesetek után, és szigorítják a pszichológiai vizsgálatokat.
Az ajánlások érvénybe léptetése 2016-ban folyamatosan történik.
A Germanwings német diszkont légitársaság Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzeten 150 emberrel március 24-én hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén, az Alpokban. A gép két fekete dobozának adatai alapján a másodpilóta, a súlyos lelki problémákkal küszködő és emiatt több terápián átesett Andreas Lubitz bezárkózott a pilótafülkébe és szándékosan vezette a gépet a hegynek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


