Udvarias választ kapott
Amerikai kérés érkezett a brit uralkodóhoz: vegye vissza Amerikát
Kérvény érkezett a brit udvarba, hogy állítsák helyre Nagy-Britannia uralmát a csaknem két és fél évszázada elvesztett egykori tengerentúli gyarmata felett.
2015.10.17 15:54MTI
Shutterstock fotó - Featureflash
Annyira elege lett a washingtoni belpolitikai villongásokból egy amerikainak, hogy levélben kérte a brit uralkodót Amerika "visszavételére". Legnagyobb meglepetésére a brit királyi ház válaszolt, udvariasan közölve vele, hogy II. Erzsébet királynőnek nem áll módjában ismét brit gyarmati uralom alá hajtani az Egyesült Államokat.
A Daily Mail című konzervatív brit tömeglap szombati beszámolója szerint a meg nem nevezett amerikai kérvényezőt elsősorban a republikánusok elnökjelölt-aspiránsi mezőnyének viselkedése háborította fel, és ezért kérte a brit udvart arra, hogy állítsa helyre Nagy-Britannia uralmát a csaknem két és fél évszázada elvesztett egykori tengerentúli gyarmata felett.
A folyamodványra a levél küldője számára is teljesen váratlanul hivatalos válasz érkezett a Buckingham-palotából, a brit királyi család londoni hivatalából.
A királynő nevében írt, a királyi ház díszes címerét viselő levélben az üggyel foglalkozó udvari illetékes tudatja, hogy a levélíró kérését és kifejtett véleményét a palota "rögzítette". A kérvényező ugyanakkor bizonyára megérti, hogy a királynőnek semmiképpen sem áll módjában beavatkozni egy másik szuverén állam belügyeibe - olvasható a válaszlevélben.
A levélváltás felkerült a felhasználók által szerkesztett Reddit közösségi hírportálra, ahol rövid idő alatt csaknem 2,5 millióan tekintették meg. Több ezer hozzászólás is érkezett; köztük volt olyan, amely a levélírót hazaárulással vádolta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


