Terrorizmus
Több balkáni országból csatlakoztak az Iszlám Államhoz
Ezeknek az embereknek a visszatérése Európába komoly kihívás és veszély.
2015.10.12 09:01MTIA balkáni országok közül Bosznia-Hercegovinából már több mint 200-an, de Szerbiából is már több mint 20-an csatlakoztak az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezethez - hangzott el az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.
A műsorban Földi László biztonságpolitikai szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy ezeknek az embereknek a visszatérése Európába komoly kihívás és veszély. Kiemelte: azokban a szabotőrökben, akik már bent vannak Európában, nem lesz gátlás, ha parancsot kapnak merénylet végrehajtására.
A szakértő szerint az ankarai merénylet összehangolt támadás volt válaszul arra, hogy Európa finanszírozná a törökországi menekülttáborokat. Földi László szerint ez üzenet volt arra, hogy Törökország ne vegyen részt az illegális bevándorlás folyamatának megállításában, mert "folyamatos merényletek érhetik őket".
A szakértő a jövőre nézve "elképzelhetetlen terrornak" nevezte, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet "szokatlan brutalitással gyermekeket is felhasznál cselekményei végrehajtásához". Felhívta a figyelmet továbbá, látni lehetett, hogy az illegális migránsok is "felhasználják a gyermekeket".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


