Illegális bevándorlás
"Magyarok, mellettetek vagyunk" - zengte a lengyel szélsőjobb Varsóban
Mintegy nyolcezren tüntettek a bevándorlók ellen, hallhatóak voltak a "Lengyelek a bevándorlók ellen" felkiáltások is.
2015.10.11 11:08MTI
MTI Fotó: Mohai Balázs
Mintegy nyolcezren tüntettek Varsóban a migránsok befogadása ellen szombaton. A főváros központjában tartott felvonulást a Nemzeti Radikális Tábor (ONR) nevű, parlamenten kívüli jobboldali radikális párt szervezte.
Lengyel sajtóbeszámolók szerint a nemzeti lobogókat, valamint az ONR zászlóit lengető tüntetők iszlámellenes transzparensekkel vonultak, miközben Európai Unió- és kormányellenes jelszavakat skandáltak, de hallhatóak voltak a "Lengyelek a bevándorlók ellen" vagy éppen a "Magyarok, mellettetek vagyunk" felkiáltások is.
A tömörülés hasonló tüntetéseket tartott az utóbbi napokban más lengyelországi városokban is.
Az ONR bírálja, hogy a varsói kormány szeptemberben elfogadta az Európai Bizottság menekültelosztási tervét, amelynek alapján Lengyelországnak további 4500 migránsról kell gondoskodnia, miután júniusban már felajánlotta kétezer közel-keleti és észak-afrikai menekült befogadását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


