Illegális bevándorlás
10 ezer menekült érkezett Macedóniába az utóbbi 24 órában
Újabb jelentős menekülthullám érte el Macedóniát: az utóbbi 24 órában mintegy 10 ezer ember lépte át illegálisan az ország Görögország felőli határát.
2015.10.09 19:33MTIAz AFP francia hírügynökség megjegyezte, ez még nem számít rekordnak, szeptember elején volt olyan nap, hogy egy nap alatt 12 ezer migráns érkezett a nyugat-balkáni országba.
"Ez a hatalmas menekültáradat a következő napokban is folytatódni fog" - hangsúlyozta Ivo Kotevski macedón belügyi szóvivő. Az illetékes hozzátette, hogy a helyzet kezelésére minden elérhető rendőri egységet mozgósítottak. Az utóbbi időszakban naponta átlagosan 3-5 ezer migráns érkezett Macedóniába.
Az európai uniós tagállamok határellenőrzési ügynökségének (Frontex) legfrissebb adatai szerint az év eleje óta már mintegy 630 ezren érkeztek illegálisan Európába. Az érkezők több mint fele a Törökországból induló, majd Görögországon, a Nyugat-Balkánon és Magyarországon keresztül vezető, úgynevezett "nyugat-balkáni útvonalat" választja.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) legfrissebb adatai szerint - a líbiai partok felől érkezőkkel együtt - idén a 700 ezret is elérheti a Földközi-tenger térségén át Európába érkező menekültek száma, s várhatóan jövőre sem fog mérséklődni a menekültáradat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


