Izrael
A Hamász vezetője szerint kitört a harmadik intifáda
Egy új intifáda (palesztin népfelkelés) kezdetének nevezte pénteken az Izraelt és a megszállt területeket jelenleg sújtó erőszakhullámot a Gázai övezetet irányító Hamász radikális palesztin szervezet vezetője.
2015.10.09 16:45MTI"Mi az intifáda erősítésére és fokozására szólítunk fel (…), ez az egyetlen út, amely a megszállt területek felszabadításához vezet" - mondta Iszmáil Haníje egy gázai mecsetben a szokásos pénteki ima alkalmával. Hozzátette: Gáza kiveszi részét a jeruzsálemi intifádából, és "készen áll az összecsapásra".
"A Jeruzsálemért folyó csata a Gázai övezetért is folyik, a ciszjordániai intifáda a mi népünk intifádája" - szögezte le. Eddig még sem az izraeli vezetők, sem pedig a mérsékelt ciszjordániai vezetés nem beszélt "harmadik intifádáról". Az első ilyen palesztin népfelkelés 1987 és 1993 között lángolt fel, míg a második 2000 és 2005 között, és palesztin részről több mint 5 ezer, az izraeli oldalon pedig mintegy 1200 halálos áldozatot követelt.
A héten a szintén a Gázai övezetben működő Iszlám Dzsihád iszlamista mozgalom is intifádára szólított fel. Izraelben és a megszállt területeken, Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben több mint egy hete dúl az erőszak: eddig négy izraelit öltek meg a palesztinok, utóbbiak közül pedig heten vesztették életüket.
A felek közti feszültség legújabb kiéleződésének hátterében az áll, hogy a palesztinok vádjai szerint Izrael a korábbiaknál szigorúbb ellenőrzés alá akarja vonni a jeruzsálemi Templom-hegyet, ahol fontos zsidó és muszlim szent helyek is találhatók.
Izraeli katonák lelőttek három palesztin fiatalt
Megöltek három palesztin fiatalt, 17-et pedig megsebesítettek pénteken izraeli katonák a Gázai övezet izraeli határvidékén kitört összecsapásokban - jelentette a palesztin enklávé mentőszolgálata.
A zavargások a péntek déli ima után kezdődtek, amikor a Gázai övezet keleti részén több tucat palesztin fiatal kövekkel kezdte dobálni az izraeli hadsereg határ menti állásait - mondták el az EFE spanyol hírügynökségnek szemtanúk, akik szerint a katonák éles lőszert és könnygázt vetettek be a tiltakozó tömeg feloszlatására.
Az izraeli-palesztin feszültség legutóbbi kiéleződése óta most először haltak meg palesztinok a Gázai övezetben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06