Illegális bevándorlás
Fico: Szlovákia az EU bíróságán támadja meg a kvótadöntést
Szlovákia az Európai Unió luxemburgi székhelyű bíróságán támadja meg az unió belügyminiszterei által minősített többségi szavazással kedden jóváhagyott, a migránsok kötelező elosztását előíró kvótadöntést.
2015.09.23 13:58MTIA szlovák miniszterelnöknek a szerdai kormányülés után tett bejelentését a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.
Robert Fico elmondta: Szlovákia nem tesz eleget annak, hogy beépítse saját jogrendjébe a keddi brüsszeli döntés jogi következményeit, és ezzel úgymond önkéntesen kiteszi magát annak, hogy az unió kötelezettségszegési eljárást indítson az ország ellen. A szlovák kormányfő ezzel megerősítette egy nappal korábban tett hasonló kijelentését, amelyben a kötelezettségszegési eljárás felvállalásának lehetőségét helyezte kilátásba.
Kifejtette: Szlovákia ellenállásának "nagy hozzáadott értéke" lesz, mert mint mondta, az nem csupán a migránsok elhelyezéséről szóló kvótákat, hanem az unió teljes további működését is érinti majd.
"Nem engedhetjük meg, hogy Európa a többség a kisebbség ellen elv mentén működjön, mert akkor mindennek vége" - szögezte le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


