Migránsok halála
Tíz iraki áldozatot azonosítottak eddig a hűtőkocsiban megfulladt migránsok közül
Tíz iraki áldozatot, köztük egy nőt és kilenc férfit azonosítottak eddig abból a 71-ből, akik az ausztriai A4-es autópályán hagyott járműben haltak meg augusztus végén.
2015.09.23 12:55MTIA burgenlandi rendőrség tájékoztatása szerint az azonosított tíz áldozat közül mindegyik ötven év alatti volt. A hozzátartozókat már értesítették, négy áldozat földi maradványait már hazaszállították.
Az A4-es autópályán augusztus 27-én találták meg azt a hűtőkocsit, amelyben embercsempészek megbízásából 71 menekülttet szállítottak összezsúfolva a magyar-szerb határról Magyarországon át Ausztriába. A tragédia áldozatai közül 59 férfi, nyolc nő, négy pedig gyermek volt. Az orvosszakértői vizsgálat eredményei szerint az áldozatoknál oxigénhiányos állapot lépett fel, és már a magyarországi útszakaszon megfulladtak.
Az azonosítás során a hűtőkocsiban talált mobiltelefonok adatai, utazási dokumentumok, hátizsákok és táskák segítették a hatóságok munkáját. A hozzátartozók közül többen DNS-mintavételnek vetették alá magukat saját országukban, néhányan pedig Ausztriába utaztak, hogy közvetlenül felvegyék a kapcsolatot a nyomozókkal.
Az áldozatok hazaszállításáról a hozzátartozók gondoskodtak - erősítette meg kedden Gerald Pangl tartományi rendőrségi szóvivő. Elmondta, hogy Szíriával, Irakkal és Afganisztánnal jól együtt tudtak működni a DNS-mintavételnél.
A rendőrség számításai szerint az összes menekült azonosítása még hetekig vagy akár hónapokig is eltarthat.
A hozzátartozók továbbra is jelentkezhetnek a tartomány által létrehozott forródróton és a rendőrség elérhetőségein.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


