Illegális bevándorlás
Fico befeszült a kvótarendelet miatt
"Amíg én leszek a kormányfő, Szlovákiában nem alkalmazzák a (migránsok elosztására irányuló) kötelező kvótákat" - mondta a szlovák kormányfő.
2015.09.22 19:20MTIRobert Fico kedden Pozsonyban arra reagált, hogy az európai uniós tagországok belügyminiszterei nagy többséggel elfogadták 120 ezer menekült szétosztásának a tervét, miközben Csehország, Magyarország, Románia és Szlovákia ez ellen szavazott.
A kormányfő a szlovák parlament európai ügyekért felelős bizottságának keddi ülésén szólalt fel. Kijelentését, amelyről több szlovák médiaforrás is beszámolt, elsőként a TASR közszolgálati hírügynökség idézte.
Fico a bizottsági ülés után a sajtónak nyilatkozva hangsúlyozta: arra is hajlandó, hogy országa ellen uniós kötelezettségszegési eljárás induljon, de akkor sem fog beleegyezni "Brüsszel diktátumába". Hozzátette: Szlovákia anyagi és személyi segítséget, valamint szükség esetén katonai segítséget is kínál a migránskrízis kezelésére, és hajlandó részt vállalni az EU külső határainak védelmében is.
Robert Fico megjegyezte: az EU belügyminiszterei által jóváhagyott döntés nagyban befolyásolni fogja a szerdán Brüsszelben sorra kerülő EU-csúcsot. "Éles hangvételű véleménycserére lehet számítani a történtekkel kapcsolatban" - fogalmazott, és annak a véleményének is hangot adott, hogy a migránsok kötelező kvóták alapján történő elosztásának terve kudarcba fog fulladni.
A Brüsszelben kedden - minősített többségi szavazással - elfogadott megállapodás értelmében egyelőre 66 ezer menekültet helyeznek át a többi tagállamba Olaszországból és Görögországból, további 54 ezernek az áthelyezésről pedig később (a Financial Times című brit lap értesülése szerint egy éven belül) döntenek. .
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06