Illegális bevándorlás
Időszakos menekültstátust szorgalmaz az osztrák néppárt
A kormánykoalíció kisebbik pártja hétfőn mutatta be javaslatát Bécsben.
2015.09.21 14:53MTIAz Osztrák Néppárt (ÖVP) által összeállított tervezet szerint a menekültstátust odaítélésekor csak korlátozott ideig, legfeljebb három évig biztosítanák. Ha ezek után már nem áll fenn a menekültkérelemre jogosító körülmény, kiutasíthatják a menekültet az országból, ellenkező esetben viszont még két évig meghosszabbíthatják a dokumentum érvényességét. Amennyiben ezek után sem javul a menekült országában a helyzet, a státus határozatlan ideig lenne biztosítható.
Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter szerint korábban előfordult már hasonló gyakorlat, azonban most kötelező érvényűvé tennék ezt az eljárást.
Reinhold Mitterlehner alkancellár hangsúlyozta: meg kell akadályozni, hogy az emberek "étlapról" válasszák ki Európában, hol akarnak menekültkérelmet benyújtani. A néppárti politikus szerint különbséget kell tenni a gazdasági menekültek és a valóban nehéz helyzetben levők között.
A bejelentéskor Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter az uniós külső határok védelmét, valamint a menekülést kiváltó okok, köztük az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni fellépést szorgalmazta.
A párt javaslata kitér az embercsempészek elleni küzdelem fontosságára, a határ menti térségek fokozott ellenőrzésére, a szolgálatot teljesítők számának növelésére, valamint az embercsempészekkel szembeni törvényi szabályozás szigorítására.
Wolfgang Brandstetter igazságügyi miniszter úgy vélte: a kerítésépítés Európán belül azonban nem jelent megoldást.
A párt vezetése egyeztetést folytat koalíciós partnerével, az Osztrák Szociáldemokrata Párttal (SPÖ). Médiaértesülések szerint a szociáldemokraták támogatják a belügyminiszter javaslatát, erről Werner Faymann kancellár is említést tett egy hétfőn tartott sajtótájékoztatón. A szociáldemokrata politikus arról is beszélt, hogy Németország félelmei alaptalanok azzal kapcsolatban, hogy a menekültáradat az európai munkanélküliség emelkedéséhez járul hozzá, hiszen korábban szakképzett szíriai munkaerő áramlott Nyugat-Európába, csak később érkeztek gyengébben képzett emberek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


