Közel a magyar határhoz
Embert is megtámadnak a veszett rókák Kárpátalján
Túlszaporodott rókák, aggódó falusiak. Ismét felütötte a fejét a veszettség Kárpátalján, közel a magyar határhoz.
2015.09.21 09:28ma.hu
A helyi vadászok igyekszenek gyéríteni az állományt, télen csak rókát lőnek, de ez a betegség ellen önmagában nem elég.
A megoldást az immunizálás jelenthetné, olyan csali kiszórása, amiben veszettség elleni vakcina van. Erre azonban Ukrajnának nem telik. A helyi vadásztársaságok abban bíznak, hogy uniós vagy magyar támogatásból mégis el lehet indítani a védekezést.
Ennek a magyar fél részéről is lenne haszna, a rókák ugyanis nem ismerik a határokat – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.
Kiadott egy közleményt a Földművelésügyi Minisztérium, miszerint a határ túloldalán, kárpátaljai területen elszaporodott a veszett róka. Tizenkétszer több róka él a vadászterületeinken, mint ami az ideális lenne. Nagyon nehéz felvenni a harcot úgy a rókákkal szemben, hogy nem szabad a kotorékban irtani. Tudni kell azt, hogy a térségben nagyon sok megműveletlen terület van, és ezeken nagyon sok a gaz. Így nagyon nehéz a rókákat „kézre keríteni”.
A túlszaporodásuk miatt egyre több jelenik meg lakott területen, városok, szemétlerakók környékén. Több olyan esetről is tudni, amikor háziállatot martak meg veszett rókák, és az is előfordult, hogy emberre támadtak. Márpedig utóbbinak a kimenetelen halálos is lehet – mondta Kovács Géza, a Tiszasalamoni Vadásztársaság vezetőségének tagja, aki szerint a megoldás az lenne, ha dúvadként lehetne irtani a rókákat.
Kérdésre válaszolva elmondta azt is: négy-öt éve volt olyan kezdeményezés, miszerint immunizálással – helikopterről dobnak ki vakcinázott csalikat – lépnek fel a rókák ellen, ez azonban nagyon költséges. Ma Ukrajnában azonban elég szűkösek a források bármire. Ha erre nem kap Magyarország uniós forrást, ezt a módszert nem tudják majd alkalmazni – tette hozzá.
Horvát Árpád, a Halványhát Vadásztársaság hivatásos vadásza hangsúlyozta: hiába immunizálnak évente, ha ezt a határ túlsó oldalán nem teszik meg. A határ mentén akkora a betelepülés, hogy évente – függetlenül az apróvadmennyiségtől – 70-90 rókát lőnek ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06