Fegyverkezés
Putyin terve miatt kezdhet aggódni a lengyel-lett-litván hármas
Orosz légitámaszpontot akar létesíteni Fehéroroszországban Vlagyimir Putyin.
2015.09.20 09:18MTIVlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap jelezte, hogy katonai légitámaszpont létesítését szeretné a szomszédos Fehéroroszországban. Ha ez megvalósul, akkor nyilvánvalóan ki fogja váltani Lengyelország és a balti országok nyugtalanságát.
Fehéroroszország mindeddig elzárkózott a tervtől, de a volt szovjetköztársaság jelentősen függ Oroszországtól az energiaellátás és pénzügyi hitelek területén - jegyezte meg az AP hírügynökség.
Putyin utasította a védelmi és a külügyminisztériumot, hogy tárgyaljanak a fehérorosz partner hivatalokkal, és kössenek velük megállapodást. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök nem nyilatkozott Putyin kezdeményezéséről. A két elnök pénteken találkozott a dél-oroszországi Szocsiban.
Oroszországnak van már radar- és haditengerészeti kommunikációs létesítménye Fehéroroszországban, de ez volna az első támaszpont. Fehéroroszország azért alkalmas hely ilyen bázisnak Oroszország számára, mert szomszédos Ukrajnával és három európai uniós és NATO-tagországgal: Litvániával, Lettországgal és Lengyelországgal.
Valerij Karbalevics elemző szerint az ukrajnai válság miatt egy orosz katonai kontingens folyamatos állomásoztatása Fehéroroszországban felborítaná az erőegyensúlyt és potenciálisan növelné a feszültséget a térségben. Részben amiatt, hogy javítani akarja viszonyát a Nyugattal, Lukasenka semleges maradt az ukrajnai konfliktusban. "Nyilvánvaló, hogy a Kreml nyomást gyakorol Lukasenkára" - állapította meg Karbalevics.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


