Megijedt tőle
Megsemmisítette az ukrán hadsereg drónját egy 66 éves nagymama
A repülőszerkezet túl közel repült az idős asszonyhoz, aki ettől rettentően megijedt...
2015.09.18 13:15MTIMűködésképtelenné tette az ukrán hadsereg egy felderítő drónját, azaz pilóta nélküli repülőgépét egy 66 éves nyugdíjas nő - számolt be a különös esetről pénteken a TSZN ukrán televízió.
Az incidens a Kijev melletti Csabanyi faluban történt, ahol kiképzők tanították a kelet-ukrajnai hadműveleti övezetbe készülő katonákat a drón kezelésére. A repülőszerkezet túl közel repült a nagymamához, aki ettől rettentően megijedt. Miután a drón leszállt, az idős hölgy dühében felkapta és teljes erőből földhöz vágta úgy, hogy a gépnek darabokra tört a farokrésze.
A drónért odaérkező katonákat a nagyi alaposan lehordta "játékszerük" felelőtlen használatáért. Előbbiek első felindulásukban feljelentést tettek a rongáló nagymamával szemben a rendőrségen. A hatóságok viszont azt állapították meg, hogy nem történt bűncselekmény, ezért a nyugdíjas nő ellen nem indítanak eljárást.
Peres úton követelhetnék az idős nőtől, hogy térítse meg az okozott kárt. Ezt azonban - mint a katonák a tudósításban elmondták - nem akarják, szerintük ugyanis "nem lenne férfias dolog" pénzt követelni egy nyugdíjastól.
Most azonban a csapat drón nélkül maradt. Szavaik szerint csak egy dolgot sajnálnak, hogy már nem tudják megtanulni a pilóta nélküli gép kezelését, e nélkül kell szolgálatba állniuk a kelet-ukrajnai harcok övezetében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


