Terrorizmus
Rendőrnő ellen kísérelt meg merényletet egy iszlamista férfi Berlinben
A hatóságok által jól ismert iraki késsel támadt a rendőrnőre, akit súlyosan megsebesített. A közelben tartózkodó rendőrök több lövést adtak le rá, és a mentőkocsiban belehalt sebesüléseibe.
2015.09.17 21:50MTIEgy, a német hatóságok által már évekkel ezelőtt börtönbüntetésre ítélt, de azóta szabadon bocsátott iszlamista csütörtök délután merényletet kísérelt meg Berlin Spandau városnegyedében egy rendőrnő ellen.
A 41 éves iraki származású férfit lelőtték. A hatóságok által jól ismert iszlamista késsel támadt a rendőrnőre, akit súlyosan megsebesített. A közelben tartózkodó rendőrök több lövést adtak le rá, és a mentőkocsiban belehalt sebesüléseibe.
A berlini államügyészség közlése szerint a férfit, bizonyos Rafik Y-t 2008-ban Stuttgartban nyolc év börtönre ítélték. A vád szerint tagja volt egy, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez közel álló terrorcsoportnak, és egyik kitervelője volt az akkori iraki miniszterelnök, Ijád Allávi ellen 2004-ben Berlinben megkísérelt merényletnek.
Az iraki férfit ugyan a közelmúltban szabadon bocsátották, de azóta is rendőri felügyelet alatt állt, és elektronikus lábbilincs viselésére kötelezték. A bilincset csütörtök reggel saját maga távolította el lábáról, és a merényletkísérletet órákkal később hajtotta végre.
A hatságok egyelőre vizsgálják, hogy a támadás terrorcselekmény volt-e, illetve, hogy a merénylő már korábban készült-e arra. A berlini szenátus belügyi felelőse, a konzervatív Frank Henkel azt nyilatkozta, hogy nem kizárt a vallási háttér sem.
A rendőrség észlelte a lábbilincs eltávolítását, és azonnal a férfi keresésébe kezdett, a merénylet elkövetéséig azonban nem bukkantak a nyomára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


