Ukrán válság
Ismét hirig volt az ukrán parlamentben - egymásnak estek a képviselők
Közvetlenül a parlament épületében vették őrizetbe csütörtökön az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) tagjai a nemrég ellenzékbe vonult Radikális Párt egyik képviselőjét, akinek aznap délután szavazta meg mentelmi jogának felfüggesztését a törvényhozás.
2015.09.17 19:50MTIIhor Moszijcsuk képviselőt a főügyészség korrupcióval, hivatalos személyek elleni fenyegetéssel és erőszakkal gyanúsítja. Helyszíni tudósítások szerint az SZBU mintegy húsz munkatársa ment be a parlamentnek abba az irodájába, ahol a képviselő tartózkodott. A honatyát erőszak alkalmazása nélkül vették őrizetbe, és bilincs nélkül vezették ki a parlament épületéből.
Mielőtt a törvényhozás hozzájárulását adta a képviselő büntetőjogi felelősségre vonásához és őrizetbe vételéhez, a bizonyítékok közül a főügyész bemutatott az ülésteremben egy rejtett kamerával készített filmet, amelyen Moszijcsuk arról beszélt tárgyalópartnereivel, hogy bizonyos kérdéseket pénzzel meg lehet oldani. A korrupcióval gyanúsított honatya azonban azt állította, hogy a róla készült felvételt összevágták, az egész ellene indított eljárás pedig a főügyész személyes bosszúja.
A mentelmi szavazás után Oleh Ljasko, a Radikális párt elnöke ingerülten szót követelt, Volodimir Hrojszman házelnök azonban nem adta meg neki. Ezután Ljasko trágár szitokszavakkal illette a házelnököt, aki viszont közölte vele, hogy "saját frakciójában parancsolgasson". Míg ketten egymással kiabáltak, Ljasko frakciótársai és a kormánypárti képviselők az elnöki emelvény előtt dulakodni kezdtek, ami miatt Hrojszman berekesztette az ülést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


